Szemed csillogása maga az élet,
Ketten vagyunk mi, és én, már nem félek.
Minden pillantásod arcom égeti,
Mert forró tekinteted már nem bírom ki.
Szerelmes szavaid megőrjítenek,
S mindig eszembe jut forró tekinteted.
Az a különös fény, mely benne ragyog,
Mellyel, ha rám nézel, nyomban elolvadok.
Csak nézlek és nézlek, némán, szótlanul,
Mosolygó szemed, mely rám nevet kacérul.
Visszamosolygok és egy imába fogok,
Add meg Uram, Őt, akit én akarok.
Szavaid súlya, mely itt él bennem,
Nem szakíthatod ki te sem Istenem!
Mert bármi mást elvehetsz, ami az enyém,
De Őt nem adom, Őt már rég kértem én!
Magamat nélküle el nem képzelhetem,
Add nekem Őt, mert Ő az életem.
Szeretlek, mint Hold az égboltot,
Nem szabadulhatsz, ezt most már tudod.
Szerelmes szívem, mely hevesen dobog,
Nem a máséba, a Te kezedbe adom.
Rendelkezz vele, mert most már a Tiéd,
S vele együtt fogadd el egy angyal életét.
