Amíg élek...

Ki tudja hány perc vagy hány nap az élet?
De mielőtt életem véget ér,
lesz-e alkalmam szeretni téged,
eljössz-e egy nap majd szívemért?

Semmit sem várok, és semmit sem kérek...
Ha rólam álmodsz megérzem én,
de a szívemben örökké várok, remélek...
Míg az órán a mutató mendegél...

S ha már nincs holnap, én attól sem félek...
Nem fáj a szív ha már nem dobog,
de ma még itt vagyok... S ameddig élek
szeretlek...Míg a nap elrobog.

A jövő harca

Eljön az a perc,
mikor indulnunk kell,
fellépve a sötétség ellen,
s ha harc, ám legyen.

Sötét lelkek kúsznak felénk,
de valaki felkiált: ELÉG!
körbe állunk, védjük egymást,
a végszóra várunk. Egy csatakiáltás.

S forr a vér, kattan az elme,
villan a fog és suhan a penge.
A gonosz lelkek hada egyre csak fog,
ám ekkor valaki a földre rogy.

Közelebb lépek a testhez,
ruhája sajnos kivehetetlen,
de száz közül is felismerem,
Igen...Ő az. Megismerem.

Fejed az ölemben,
én szorítalak erősen,
de magadhoz húzol, s a fülembe súgod:
"Bocsáss meg, Húgom!"

Ezzel a mondattal köszönt el,
Én erre csak ennyit feleltem:
"A szeretet s megnyugvás kísérjen utadon,
Büszke vagyok Rád Bátyám, remélem tudod."

S győz a jó,
így halálod nem volt hiába való,
mindenki szívében ott marad belőled egy darab,
s így lesz ez mindig, míg a világ Világ marad.