Egyszer lent, egyszer fent,
Egyszer sírok, máskor nevetek.
Egyszer úgy érzem, fáj minden szó,
Máskor a rosszban is meglátom a jót.
Néha úgy érzem, elvesztem,
Néha pedig önfeledten nevetek.
Néha csak csendben fekszek az ágyon,
Néha tőlem zeng az egész város.
Sokszor temetem kezeimbe arcom,
Sokszor húzok fejemre maszkot.
Azért, hogy ne lássák mi az mit érzek,
Ne lássák, azt hogy belül majd elvérzek.
Lássák azt hogy nevetek,
Ezzel talán még örömöt is szerzek.
Ám az Élet hullámvölgye kegyetlen,
Hiszen egyszer fent, máskor lent.
