Rémálom...

Egyszer egy hideg éjjelen,
Mikor mindenki aludt csendesen,
Addig én menekültem szüntelen,
Azok elöl, akiket szeretek.

Hiszen miről is álmodtam épp?
Arról hogy az életem a tét.
Eleinte úgy kezdődött, mint minden szép álom,
Együtt vagyunk: barátok s a családom.
De egyszer csak fejem felett vihar dúlt,
Láttam ahogy mindenki holtan a porba hull.
Fájdalmas pillanatok voltak ezek,
Úgy éreztem egyedül vagyok a Világ ellen.
Ám ekkor, ki élt s mozgott,
Most élőhalottként kelnek fel a sírból.
Ezek az élőhalottak nem mások,
Mint a barátaim és a családom.
A lelkemet akarták szüntelen,
Ám szerencsére nem ez lett a végzetem.
Rohanni kezdtem fel a szirtre,
Ostoba voltam, hiszen tudtam mi lesz a vége.
Ott álltam a Fájdalom nevű sziklaszirten,
Hátamban éreztem a sok üres tekintetet.
Nem volt más hátra,
Fejest ugrottam a halálba.
Csak pár centiméter...
S lassan földet érek...
De még mielőtt elértem volna a földet,
Felébredtem... S arcomon végigfolyt egy könnycsepp.
Letöröltem a könnyem, majd szívem hangja így szólt:
"Nyugodj meg, ez csak egy Rémálom volt!"

Álmodj!

Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókokkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, kivel megosztod ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj, igazzá váló meséket...

Egy könnycsepp mögött

Homályos minden,
De mit látnék nem érdekel,
Csak hallgatom hogy énekel,
Fejemben a csend.

Ahol te voltál,
Most csak néma üresség van,
Szívemben még él romokban,
Amit te mondtál.

Két szipogás közt,
Nélküled, semmit remélve,
Nézek a világra félve,
Egy könnycsepp mögött.