Alfaország

Egy fárasztó nap után 
kimerülve fekszem, s gondolkodom 
gondolkodom azokon a dolgokon 
melyek örök rejtélyek, de tán ... 
... ha egy más világba megyek 
s elfelejtem ezeket 
újak jönnek és szebbek, 
talán még ezeknél is kedvesebb. 

Behunyom a szemem, s lassan 
a homály után 
felcsillan egy apró reménysugár 
követem őt, s eljutok oda 
ahová mindig is vágytam 
egy másik dimenzióba. 

Arcomon suhannak a levelek, 
az ágak, 
futok, rohanok, hisz ugyan 
mire várjak? 
Nem akarok visszatérni a való világba 
Egész bensőm kéri: 
maradjak! ... Hiába! 

Pedig ott, a csodák partján 
gyönyör volt a csend is, s az ármány 
nem érdekelt, mi van távol: 
most itt vagyok, s ez szebb, mint 
bárhol máshol. 

Lenn a völgyben tükör kéklett, 
rezgései csillogtak a napfényben 
hűs víze, mint puha selyem, 
lágy volt, tiszta, s édes nekem. 

Lassan...mégis...egyre messzebb. 
Nem látom már a tündérkertet, 
hanem lassan vissza tér a régi világ 
újra nézni, s látni kell, s hagyni, 
hogy e csoda szerteszáll.