Bocsáss meg...

Bocsáss meg, ha majd nem leszek Veled,
Bocsáss meg, ha már nem fogom kezed...
Bocsáss meg, ha egyszer útnak indulok,
Bocsáss meg, ha mindent itt hagyok....

Bocsáss meg, ha nem szerettelek eléggé,
Bocsáss meg, ha nem leszek melletted többé...
Bocsáss meg, ha bántottak a szavak,
Bocsáss meg, ha minden csak elmék marad...

Bocsáss meg mindenért, mit rosszul tettem,
Nálad jobban senkit sem szerettem...
De most mennem kell, nem maradhatok,
Bocsáss meg, ha fájdalmat okozok...

Köszönöm...

Mi újat mondhat egy szív
Ami már mindent elmondott?
Mi újat jelent a szó
Ami eddig mindent megoldott?

A szív otthont,
a szó bizonyságot adna
Arra, hogy ez a vágyó lélek
Örökre veled maradna.

Mi mást tehet az akarat
Ami már mindent megtett?
Mi mást tehet a türelem
A kínzó hideg felett.

Ami elönti a szívet
Ha a végső baj megtörténik
Ami megöli a szerelmet
Ha a gyilkos szó kiejtődik.

De nem! Hisz szerelem lakozik
A szívedben, ami az enyém
S köszönöm. Köszönöm,
Hogy régóta vagy az enyém.

Ünnepi vallomás

Nagy bánat emészt engemet,
Hogy nem láthatom Kedvesemet.
A hosszú szünet alatt,
Nem pillanthatom arcodat.

De jó volna az ünnepen Veled,
Ha foghatnám a két kezed.
Karácsonykor a fagyöngy alatt,
Csillapíthatnám szomjadat.

De mivel nem állok a fa mellé Veled,
Így kívánok Boldog ünnepeket Neked!

Telnek napok s hónapok...

Telnek napok s hónapok,
Nélküled maga a pokol.
Űzött vadként bolyongok,
Vadásznak rám,
Jól tudom.

De én csak megyek
Az Emlékek útján
Mely, mint durva
Takaró úgy ölel át.

Nappal csendes az út,
De éjjel feldereng a Múlt,
Szívembe hasít, s csak szaladok,
Űzött vadként rohanok.

De hiába minden rohanás
Minden út végén a Múltam
S egy Emlék vár.
Szembe nézni nem merek vele,
Így minden éjjel új utat keresek.

Telnek napok s hónapok,
Nélküled maga a pokol.
Minden reggel új játékba kezdek...
Talán véget ér egyszer.

A Változás varázsa

Csak mennek a napok,
S nem vagy itt velem,
Pedig annyira, annyira
Kellenél nekem!
Talán nem is sejted
Mennyire megváltozott minden
Más szemmel látom a világot,
S ezt, neked köszönhetem.

Tudnál-e szeretni?
Lehetnék a kedvesed?

Mennyi a kérdés
És a válasz benned van,
Ne siesd el kérlek
Fontold meg nyugodtan.

S ha úgy érzed
Valamit el kell mondanod
Csak nézz a szemembe
Én majd mindent tudni fogok.

Mert elég egy pillantásod
Hogy megértsem
Lobog még a láng
Vagy meghalt egészen.

A legszebb vallomás

Egyedül voltam a sötét udvaron,
hirtelen megéreztem illatod,
megfordultam, s Te ott álltál,
szerelmes szemmel néztél rám.

Nem szóltál egy szót sem,
csak megfogtad a kezem,
a sírástól remegtem,
s Te átöleltél engem.

Ott álltunk hosszú percekig,
öleltük egymást szerelmesen,
majd belenéztél szemembe,
s kimondtad: Nagyon szeretlek!

Szorosan magadhoz húztál,
s összeért a szánk,
még soha nem éltem át,
ilyen gyönyörű csodát.

Egyszerre kellett,
sírnom és nevetnem,
nem éreztem mást,
csak őrült szerelmet.

Kinyitottam szemem
s nem láttam mást,
csak üres udvart,
s szívem bánatát.

Csak a köd ölelt,
a szellő csókolta szám,
csak a szívem hallotta
a legszebb vallomást.

Vér

, ahogy a vér csöpög belőlem
Folyik csendben, messze tőlem
Megcsillan rajta a vörös alkony
Térdre rogyok nem bírom talpon
Minden csepptől gyengébb leszek
minden csepp egy szerelem szelet
Máskor vitte az életet ereimben száguldva
Most itt ülök, távol Tőled, félig elájulva
Szemem lehunyom. Így még jó lesz.
Igen... Érzem mennyire béklyó ez...
szemhéjamon átvillan a vörös villám...
Most lassan... Egy kicsit felnyitom pillám...
Látlak? Rám mosolyogsz? Az nem lehet...
Érzem már közel a végső, nyugodt lehelet
Lecsukló fejem felém nyújtott karodba hull
Szeretlek....Mindenem....Kedvesem...

Fáj a szívem Érted!

Fájó találkozás, mely meg tud rázni,
Ártatlan szív, mely Érted tud fájni.
Jelentéktelen dolog a számodra,
Az egész szép lenne, de csak álmomban.
Szerelmes szívem dobbanását Te meg sem hallod,
Így gondolod azt, hogy voltam s talán még vagyok.
Veled boldog lehettem volna, de minden hiába,
Egyedül maradtam ebbe a fájó világban.
Megérteni nem tudsz, hiszen nem szeretsz,
Égő vágyam kioltani nem lehet.
Remélem Te még boldog leszel az életben,
Terád mindig ott vár egy hely a szívemben.
Egyszer ha megkérdezel, majd így szólok,
Drága vagy számomra akár a csillagok.

Ébressz fel!

Ébressz fel!
Hisz egy rémálomba csöppentem,
Ahol a képzeletem játszik Velem
S úgy érzem magam, mint egy túlzsúfolt verem.
Ébressz fel!
Hisz a sötétség elnyel,
Lebilincselt testem kínok közt ég
De talán ha felébresztesz megmenekülhetek még.
Ébressz fel!
De kérlek siess!
Ha az álom végleg elnyel
Többé nem ébredek fel, s ez lesz végzetem.