A legszebb vallomás

Egyedül voltam a sötét udvaron,
hirtelen megéreztem illatod,
megfordultam, s Te ott álltál,
szerelmes szemmel néztél rám.

Nem szóltál egy szót sem,
csak megfogtad a kezem,
a sírástól remegtem,
s Te átöleltél engem.

Ott álltunk hosszú percekig,
öleltük egymást szerelmesen,
majd belenéztél szemembe,
s kimondtad: Nagyon szeretlek!

Szorosan magadhoz húztál,
s összeért a szánk,
még soha nem éltem át,
ilyen gyönyörű csodát.

Egyszerre kellett,
sírnom és nevetnem,
nem éreztem mást,
csak őrült szerelmet.

Kinyitottam szemem
s nem láttam mást,
csak üres udvart,
s szívem bánatát.

Csak a köd ölelt,
a szellő csókolta szám,
csak a szívem hallotta
a legszebb vallomást.